Samu

 Én vagyok a Te szemed fénye. Az Életed. Így szólt. És azt is mondta, hogy szeret. Aztán elfújta a pitypangot, kérte, hogy tegyem ezt én is. Sosem éreztem még ilyet. Minden pillanatban vágyom a közelségét. Elhiszem, amit mond, mert úgy tud őszintén a szemembe nézni, ahogy soha senki. És végigsimítja az arcom...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezer szerencse, hogy nem festem a szemem. Elég hülyén néztem volna ki az Anyák Napi ünnepség után...

- Hát ő az én "Édesbabám"!

- és a "szépautó", az ő jelenlegi kincse, amit nagyon is megérdemel!

- és az Én Anyukám! Szeretlek Titeket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Küldjünk ajándékot Gyuszi Papinak! Sütsz neki kalácsot?

- Igeeeeeeeeeeen!

- Jó, akkor várj, hozom a videokamerát! ..... Oké, mehet!

 

 

A játszótéren van egy nyuszi. Úgy hívják: Villám McQueen. Mert ugye olyan gyors... Samu ugyebár szereti a Verdákat, ergo most akar valami puha szőröset, amit ő is elnevezhet valami autóról. Na, majd gondolkodunk...

Szokás szerint - megrovásokat telepatikusan letudtuk - jöjjenek most a nyuszis képek, emlékül Mamiknak, Papiknak, "Jámminnak", Lárának, családunk hölgytagjainak, Mac-nak, a kamionnak, Petinek... Csók!

 

 

 

Szegény lennék, ha nem lenne egy ilyen csodálatos gyermekem. Ergo gazdag vagyok. De még milyen gazdag!

Samu tényleg fantasztikusan beszél már. Kiválóan ragoz - szinte tévesztés nélkül. És minden nap új és új szavakkal bővül a kincstár. Pl.: Volkswagen Polo, Mini Cooper S, Lancia, Audi, Peugeot, Renault... Na, hát ez van...

 

Az egyik kettő, a másik négyéves. Az egyiknek 48 autója van, a másiknak 148. Jól kijönnek. A Samu meg a Barnus.

Verdás torta, ajándék autók, enyhe féltékenység a tündéri Jázminra, akit elkapott az autószeretet (de csak a a papucsszeretet után), no meg az Apuka, aki végre fogott egy lánygyermeket is... Szülinap Dombóváron!

Az úgy volt, hogy egyszer tavaly az állatkerti játszóházban "lőttünk" egy Superman-jelmezt. Na, most pont jó. A farsang meg csak elérkezett a bölcsiben is... Az viszont meglepetésként ért, hogy a nagy "S" betűt kedves jelmezkészítő asszonyság jókedvében fordítva helyezte el a felső mellkasán, így lett Samuból 2008 farsangján Kérdőjel-ember!

Elkezdtük vasárnap, ma folytattuk és még nincs vége...

2008. február 5-én kétéves lesz Samu!

 

Megáll az eszem. A gyerek gyakorlatilag napok alatt megtanult mondatokat alkotni és iszonyatosan kreatív dolgokat produkálni, én nem tudom hova fejlődik ilyen elánnal, de ha így folytatja hat nyelven beszélő építész vagy közlekedésmérnök lesz! Mellékelt ábrákon egy helikopterleszálló torony és egy konvoj tekinthető meg.

egy felettéb praktikus dolog.

Például stabilan megtartja a gyereket - ami nem mellékes szempont egy egésznapmegállásnélkülpörgő Samu nevű gyermeknél. Persze előbb-utóbb csak "kibújik belőle" a kisördög!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek." (Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)

ha beteg. (Dehogy őt!) Szarabb érzés nincs is. Kétségbeesett "Anya" kiáltásokat rémálmaimban sem akarok hallani, nemhogy ébren. A gyógyszerektől meg viszolygok valamiért, meg amúgy is sulykolják ezt a homeós izét, hát próba cseresznye. A lakásban lassan megfulladok az eukaliptusz és fenyőolaj keverék illatától, de ha ez kitisztítja az orrát, ám legyen. És jól magamhoz ölelem, mert az a legjobb... Nekem is.

Nem hiszem, hogy nevelési gondjaim lennének, kétségkívül néha nehéz vele. De tényleg csak néha... Egyébként egy őrületes tündérvirágszál meg igazi pasi. Ehhez mellékelnék egy esti tévézős képet. Óh, igen. Borzasztó Anya vagyok. Este kap teát, takarót meg mesét. De itt éppen olyan mintha sörrel nézne focimeccset. Egyébként meg azt mondta, hogy csak melege volt, azért vetkőzött neki. Bányászengedélye meg van.

 

Hiszek a jelekben. Hiszek a sorsban. Hiszem ,hogy az embernek mindennap lehetősége nyilik rá,hogy az élet minden területén eldönthesse ,melyik a legjobb lépés. Hiszem,hogy sokat hibáztam. Fontos,hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni,elszakadni. Megszabadulni. Az embereknek meg kell érteniük,hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal,egyszer nyerünk, másszor veszitünk. Ne várd,hogy visszakapj valamit, ne várd,hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet,hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért mert nem birsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerüen azért mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takaritsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt aki voltál,és legyél az aki vagy. Coelho

Az első estém Samu nélkül. Épp Ili Mami énekel neki helyettem és takargatja be... Fájdalmas egy kissé, nem tagadom. De így van az élet kitalálva, a gyerek mással is épp olyan jól érzi magát, máshol is épp olyan remekül szórakozik, ha nem jobban... Na jó, nem pityergek. Inkább mutatok néhány christmas picture-t!

"Mi?" Ez a nap kérdése. Hogy bővebben értsétek: a "Mi?" kérdés az "Ez mi?"-re vonatkozik, vagyis elindult a kommunikáció iziben. Röppennek a hetek és drága Kicsim egyre okosodik, beszél és szerelmes. Esztibe.

Eszti meg Samut puszilja, szereti, simogatja, táncoltatja. Meg elveszi a játékát és megharapja. Mi ez, ha nem... Milyen ismerős...

 

 

 

 

 

 

 

 

A karácsonyi bölcsis ünnepség is megvolt. Szép volt. Az ajándék pedig Samu összes eddigi alkotása volt.

 

És ha már közeleg a karácsony, fodrászolni is voltunk Zsolti bácsinál, akinek tökéletesen ejti a nevét gyermekem és ebből - ez lett!

Kicsimnek szólított! Szó szerint így hangzott: "Gyere, Kicsim!" Hát hogyne mentem volna ilyen gyönyörű kérésre! Ennél szebbet még nem is hallottam soha... Tőlem tanulhatta, hiszen sokszor becézem így-úgy-amúgy. Ebéd utáni lefekvésnél, amikor pedig a vállára hajtottam a fejemet, csak ennyit mondott halkan: "Szeretlek". Nem is tudom, mikor voltam ilyen boldog...

Ma este kb. 28 féle kocsit kellett rajzolnom. A srác aktív szókincse ugyanis így hangzik: "Anyu! Kocsi!"  Ez persze megy különböző hangsúlyokkal és hanglejtéssel, de gyakorlatilag mind ugyanazt jelenti, csak hol követelőző, hol kérő. A huszadik környékén a francba kívántam az összes járművet meg a rajztudásomat is. Úgyhogy elővettük az őzikét, amit ma kapott a Mikulástól. Ja, őzit. Nem rénszarvast. Na mindegy. Nálunk az őzi persze nem rendeltetésszerű használatba került. Íme:

dolgok történtek velünk mostanság. Volt ugyebár Victor de Miguel szülinapi partija, ahol Samufiam ügyesen elfújta a szülinapi gyertyát az ünnepelt orra előtt - sokat gyakoroltuk ám!:) Aztán tegnap Márton-napi mulatság volt, ami gyakorlatilag Samu számára a végeláthatatlan evésről szólt, estéink pedig szürkén és egyhangúan telnek, vagyis mindennap kipingáljuk a fürdőszobát, aztán moshatjuk le újra és újra... Jöjjenek a fotók!

elfogadunk! Kedves Szeretteink! Némi nemű technikai és emberi akadályok miatt lassult blog-béli közreműködésünk, de javítunk a helyzeten, ígérjük! Rövidesen újabb fotókkal gazdagítjuk élménytárotokat!

Tartalmas szórakozást adni a gyereknek. Ezt lett a célom. Merthogy abban a korban leledzik, amikor hihetetlen fontos a minta, az élmény, az inger... Mindent utánoz, fantasztikusan tanulékony és minőséget adni márpedig lehet. Például faleveleket festeni, Kisvakondot olvasni, nem pedig DVD-n nézni és Kolompos-koncertre járni!

Ez volt a mi első közös "színházi" élményünk! És a vártnál sokkal, de sokkal jobban sikerült. Az első harminc perc ugyanis nagyon lekötötte Samut, tapsolt a gyerekekkel, táncolt és csodálattal figyelte a színpadon zenélő bácsikat, akik előtt le a kalappal! Hajrá Kolompos! Aztán persze jött a rohangászós, mindenhová bekukucskálós félóra, de megérte, mert ez tényleg tartalmas szórakozás volt! Ott a helyünk máskor is!

volt egy blogoldal, amit egy Nefi nevű vehemens, sziporkázó, 3 gyermekét egyedül nevelő édesanya írt. Tegnap befejezte. Szomorú vagyok. Oly sok erőt adott nekem a rossz pillanatokban és mindig vinnyogtam a röhögéstől! Remélem hallok még Felőled, Nefi!

Nem hülye a gyerek, csak még nem beszél. Ezt a megállapítást csak azért írom ide, mert más hasonló korú gyerekek Petőfit szavalnak - főleg a csajok, Samu meg még nem. A megkésett beszédfejlődés című pszichológiai értekezést viszont naná, hogy nem veszem le a polcról, mer' én tudom, hogy nem lesz itt gond.

vált a fürdés mostanság. Hagyok inkább neki teret bohóckodni. Azt úgyis nagyon szeret. Mellesleg így meg ruhában leszek csurom vizes, úgyhogy mindegy is. Nosza rajta, nézzétek csak! Van itt minden, fotó, videó!

 

Na, szóval kutya. Elég rég készültünk már kutyanézőbe Lara (ejtsd: Lárá, merthogy erre az ifjú hölgy mostanában kényesen ügyel) nagyszüleihez. Az ott lakó két francia bulldogért az én Uram egyenesen megőrül, azt hajtogatja, neki csak ilyen lesz, ha lesz. Hát nem lesz. Mer' aranyos, meg édes, meg szélvész, meg gyerekbarát, meg... - de nékem a kutyát, az okosat akkor is a Jack Russel testesíti meg. Még mielőtt vita fajulna a dologból - ami itt ugyan nem szokott, még hozzászólni sem akarnak a mi látogatóink - inkább mutatok édes, aranyos képeket! Mert Samu élvezte. Neki tulajdonképpen mindegy is. Kutya - kutya. Függöny - függöny. (Ezt az én drága Mamim fogja érteni!)

Ők meg így szeretik egymást nagyon:

Kedves Látogató! Szeretettel köszöntünk Samu első kiállításának megnyitóján.

A műveken a Mester hosszú ideig dolgozott, alkotásaiból eme gyűjtemény az előző két hét legkiválóbb termései. A különleges technikával készült képeknek egyelőre nincs címe, a legjobb ötleteket egy-egy Samu-remekkel díjazzuk!

Ki lettem okosítva, miszerint pasikra nem mondjuk, hogy szép. Azt mondjuk jóképű. Mostanában többször figyeltem Samut, amikor  egy-egy gyengébb pillanatában elfelejtett mozogni és leült a fenekére. Persze én már attól belezúgok, ahogy néz, de ezen a fotón kifejezetten látszik, hogy milyen sármos férfi lesz egyszer. Még akkor is, ha Apája szerint annyira eláll a füle, hogy plasztikai sebészhez kéne menni. Lótúrót. Szép füle van. Úgyse szeretem a kisfülű pasikat.

 

 

 

 

 

az a boldogság! Boldogság látni Nagyfiamat, ahogy egyedül kezébe veszi kis evőeszközét és önállóan megvacsorázik...

Boldogság látni, ahogy "töri, töri a mákot", ahogy elhessegeti a tyúkokat, mert úgy szól a mondóka, ahogy énekli, hogy "hinta, palitta"...

És boldogság érezni azt, hogy csuda okos fiú módon egy nap alatt büszkén meghódította nagyfiús, immár rács nélküli ágyikóját. És ahogy kérem a nagykönyvben vala megírva: elálmosodik, bemászik, lefekszik és elalszik. Ehhez intelligencia kell. És persze kellő fáradtság...

Megkértem a gyereket, hogy kenje be a náthától vörös orromat és ez lett belőle:

 

Egészségesen azér' jobban festünk:

 

Fürdőkád híján van nekünk egy klassz kis vödrünk. Ebbe rakjuk a gyereket, mióta ülni tud. Számos előnye van: amikor még nincs biztonságérzete, akkor sem dől bele fejjel a vízbe; amikor meg már kópéidőszakát éli, fantasztikusan szórakoztató lehetőségeket kínál. Íme:

Szerencsés vagyok. Beszabadultunk ma egy bababoltba és Samu kiválasztotta a placcon lévő legolcsóbb játékot, egy kínai gyártmányú rendőrautót. Vacak kis szar, de úgy örül neki. Egyébként frankón megy a szabadrablás, nem is értem, hogy ki költ 8-10ezres játékokra, amit jó ha kétszer élvez a gyerök. No, ő baja. Mi boldogok vagyunk a rendőrautóval! Hinnye, de milyen boldogok!

Ez egy olyan dal, ami szólhat Neki, Neked, akárkinek... Adrien vendégünk volt a Babavilágban. Csodás ember, csodás hanggal.

 

1. Esti mese után finoman megfogja a kezem és a szobájába vezet. Aludni kéne - mondja azokkal a hatalmas szemeivel.  

2. És már nem kéri, hogy ringatva daloljak. Puszit ad, de lágyat - jó éjszakásat és elalszik ágyában, szép csendben. 

Olyan gyorsan felnő.... :(

 

valami vírust. Jött is a telefon a bölcsiből, jöjjek Samuért azon szent minutában... Hát így van ez. Mondták, hogy a közösség egyetlen hátulütője, hogy sok a nyálminta meg megy a bacilusparádé. Persze nincs gond ám, még mielőtt aggódna bárki is.  Csak én hagytam ott a melómat a górék meg csak lestek. Anya tervez, Samu végez.  Persze egy jól irányzott hasmenés után ő már boldogan kóricált a lakásban és verte a klimpírt az új asztalán, amit Keresztapájától kapott neve napjára. Bocsi, egy kicsit sötét...

 

Ritka fotók egyike: nem mozog! (A vírus bizti már itt is dolgozott...)

Rita Mami Toyotája legalább akkora királyság, mint a mi - jelenleg beteg - Mitsubishink. Ezt is nagyon cool kormányozni!

 

Bölcsis lett az én Kincsem, méghozzá nagyon ügyesen és gyorsan! Olyan gyorsan, hogy időm sem volt felocsúdni. Az óvónénik minden bizonnyal nagyon jól végzik a dolgukat, de kétségtelen, hogy Samu tökös srác és az "akadályokat" rendkívül könnyedén veszi. Lelkesen meséli is élményeit nékem délután és bizony anyásabb is lett a drága. Tulajdonképpen bölcsi után gyakorlatilag minden "mondatába" beleszövi az Anya szót és ölel, csókol, bújik... Most érzem, hogy helyes döntés volt részemről, hogy félnapot gyermektársaságban töltsön Samu, rengeteget tanul és fejlődik. Arról nem is beszélve, hogy már egyedül eszik és a pici fenekén megülve képes építőkockákból tornyot építeni. A képes szó elsősorban arra vonatkozik, hogy megül a fenekén. Sajtkukackámtól ez óriási teljesítmény!

 

 

Ilimamiéknál jártunk a hétvégén, ahol egy kölcsöntraktor hatalmas élményeket szerzett Samunak. Bár tekerni nem tudja még, büszkén feszít rajta vagy éppen tologatja. Traktort és Samut a szökőkútba! Jeee!!!!

 

Délután - még mit sem sejtve az éjszakai rémségekről - boldogan indultunk Samuval sütizni a közeli cukiba. Ráadásul villamossal mentünk-jöttünk, úgyhogy nagy boldogságot szereztem kisfiamnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Este aztán volt meglepi torta és illatos rózsacsokor, sírás és nevetés. Aztán meg inkább sírás... De ezt már tudjátok.

Ismeretlen: És, emlékezetes volt a harmincadik születésnapod?

Én: Sose fogom elfelejteni!