Szerintem már az anyaméhben leosztják a szerepeket. Teljesen biztos, hogy Samu - miközben 9 hónapig lógatta lábát a magzatvízben - már a pocakban tekerte a kormányt. Csak mondjuk nem egy autóét, hanem egy hajóét. Így hát amikor Anyája elindul kisfiával, ráadásul autóval mennének - kezdetnek adódik mindig egy kis lelkizés. Samu ugyanis, amint meglátja ezüst csodánkat, pilláit csapkodva rámmereszti hatalmas szemeit és delejezve kérdi: "Anya, ugya kormányozhatok?". Megerősítésképpen kezével mímeli is a mozdulatot. Anyája viszont siet és megígéri, hogy majd ha hazaér a csapat, övé lesz a kormány. Szomorú szemű gyermekem búsan elfoglalja gyerekülését és sóvárogva nézi anyáját. Nem szól, de látom, hogy mire vágyik. Nehezíti a helyzetet, hogy az út hosszú, sok a ki-beszállás és gyermek minden alkalommal bepróbálkozik. Anyája pedig egyszer aztán enged. És akkor földöntúli boldogsággal, egész különös hangarzenál hagyja el gyermek száját. Boldog és szárnyal! Most ő kormányoz! És villog és dudál és ablakot töröl... Ezúton köszönöm a Váci úti Tesco-nak, hogy már a bejáratnál megnehezíti a helyzetemet! :)
