Samu

A játszóterezés érdekes dolog. A kedvencem, amikor nagymamák oktatnak ki, hogy nem kéne hagynom, hogy a gyerekem botot vegyen a kezébe, mert életveszélyes... Azért vagyok mellette, nem? Aztán van a dobozos sörrel, cigivel padon ücsörgő, szarok bele típus. Na ez a kedvencem. Lábával tologatja alig párhónaposát, néha még hamu is jut a takaróra, másik gyermeke pedig üvölt a hintából, hogy "Anya! Lökj meg!". Ő meg csak hümmög és pletyózik a szomszéd asszonnyal, aki meg a hiper-szuper homokvárat építő ősanya-típus. Ő tündéri, mert a gyerekemet is bármikor beveszi a játékba... Igaz, gyermekem mínusz másodperc alatt megsemmisíti a várat, erre meg az ő kölke kerül hisztérikus állapotba. De ősanya nem lesz ideges, épít 6 másodperc alatt egy másik várat. Meg kell tanulnom játszóteres anyának lenni. A szocializálódás időszakában inkább csak szemlélek. Persze van egy-két anya, akivel szót is váltok, de ha jól látom ők sem abból a fajtából valók, akik napi 6-8 órát töltenek a homokozó mellett ücsörögve. Persze Samu sem az a kimondott homokozós típus! Ő inkább rohan, biciklit szerel, bottal kardozik, nagyfiút kerget, motorozik. Jön, megy, intézkedik egyfolytában!