Bekövetkezett hát. Tudtam, hogy el fog jönni a pillanat, de mindig reménykedtem, hogy nem most...
Kiskorú R-Z. Sámuel nekirugaszkodott és a lejtő aljában,
féktelen száguldást követően motorjával felbukott.
2007. augusztus 1.
A szájából ömlik a vér, az arca tiszta homokos sár és sír, nagyon sír. Próbálom törölgetni, hogy lássam mi a baj, de nem engedi. Csak hosszú percek után nyugodhatok meg, hogy csak elharapta a szájacskáját és az vérzett ennyire, az állán csak egy cseppnyi horzsolás - már-már szexis - de mintha a fogacskájából hiányozna egy icicpici darab... Itthoni tüzetesebb vizsgálódás után még mindig nem tudom biztosan, hogy lett-e valami baja a fognak és éppen mély lelki válságba kerülnék abbéli tudatban, hogy rossz anyaként engedtem fiamat száguldozni és egy életre megpecsételtem azzal, hogy csorba lett a foga - amikor Uram jó nagyot nevetve a telefonba csak ennyit mond: "Ugyan már, csak egy tejfog!" Végülis gyerekemnek semmi baja, döcögve kacag azóta is és szerintem csak én látom picikét csorbának a fogat, de csakis egészen közelről. Lehet, hogy nem is most lett az?
