Azt még nem tudjuk, hogy házikó vagy gomba lesz-e a jelünk (motor nincs, a manóba!), azt viszont igen, hogy két nagyon kedves gondozónéni lesz a pajtásunk a következő egy évben. Megejtettük az első látogatást a minioviba, ahol Samu annyira otthon érezte magát, hogy én akár haza is mehettem volna. Persze azért követjük a beszoktatás menetrendjét és nem léceltem le, de jól esett, hogy ilyen kis önálló és ügyeske. Nekem jó érzés, hogy egy klassz helyen, klassz csemetékkel lesz (Victor de Miguel-lel és Antonioval még meggyűlik szerintem a baja - mert a srácok nagyon latinosak) és rendet tanul úgy, hogy közben sokat fejlődik. A mai nap már azt is láthattam, hogyan ül le örökmozgó kisfiam a fenekére az asztalhoz és eszi szépen a többi csimotával a gyümölcsöt tízóraira. Pedig nem akaródzott ám! Már mindenki bőszen falatozott, amikor Samu még valami ketyérével ketyergett. De látva a példát csak odabagózott ő is és persze végül ő ette a legtöbb barackot és almát.
Nekem nem sok emlékem van a bölcsiről, csak egy csoportkép. Ott ülünk piciként egyenruciban és önfeledten mosolygunk. Ó, de könnyű volt az élet... És még számítógép sem volt. Ezt csak a következő kép miatt írtam ide... :)
