Samu

A bölcsödei beszoktatás elég kemény meló, ahogy hallottam. Mi erre most rácáfolunk ezerrel. A mai - második - napon már nem is kellett a szobában lennem, szépen leheveredtem egy kinti kanapén és szerveztem a következő Babavilág adásokat, míg gyermekem fantasztikusan beilleszkedett, eljátszott, megharcolt egy autóért, hancúrozott, zenemanó-foglalkozáson vett részt és majdhogynem haza sem akart jönni. Holnap ugyanez a menet és csütörtökön szerintem már ottalvós buli lesz. Lesz ami lesz.

Bal szélen Victor de Miguel - középen Esztike - az asztalfőn Samu. Parizeres kenyeret reggeliznek, mi mást? :)

 

Azt még nem tudjuk, hogy házikó vagy gomba lesz-e a jelünk (motor nincs, a manóba!), azt viszont igen, hogy két nagyon kedves gondozónéni lesz a pajtásunk a következő egy évben. Megejtettük az első látogatást a minioviba, ahol Samu annyira otthon érezte magát, hogy én akár haza is mehettem volna. Persze azért követjük a beszoktatás menetrendjét és nem léceltem le, de jól esett, hogy ilyen kis önálló és ügyeske. Nekem jó érzés, hogy egy klassz helyen, klassz csemetékkel lesz (Victor de Miguel-lel és Antonioval még meggyűlik szerintem a baja - mert a srácok nagyon latinosak) és rendet tanul úgy, hogy közben sokat fejlődik. A mai nap már azt is láthattam, hogyan ül le örökmozgó kisfiam a fenekére az asztalhoz és eszi szépen a többi csimotával a gyümölcsöt tízóraira. Pedig nem akaródzott ám! Már mindenki bőszen falatozott, amikor Samu még valami ketyérével ketyergett. De látva a példát csak odabagózott ő is és persze végül ő ette a legtöbb barackot és almát.

Nekem nem sok emlékem van a bölcsiről, csak egy csoportkép. Ott ülünk piciként egyenruciban és önfeledten mosolygunk. Ó, de könnyű volt az élet...  És még számítógép sem volt. Ezt csak a következő kép miatt írtam ide... :)

 

Szegény vidéki vidámpark babakörhinta-receptje:

Végy a boltokban különböző műanyag vackokat: motorokat, autókat, traktorokat és szereld egy nagy köralakú tálcára. Tégy a közepébe egy hatalmas műpálmát és áruld 200 forintért a jegyeket per kopf per 2 perc.

 

Bocsánat Jancsótól, hogy elloptam filmjének címét, de hát Istenem, ha egyszer ez jut eszembe mindjárt, ha fiam ábrázatjára nézek...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Doktornéni megállapítása alapján Samu allergiás a csípésekre. Még a szúnyogéra is. De a jó hír, hogy nem fertőz - úgyhogy elengedett minket garázdálkodni. Persze a játszótéren kisebbfajta riadalmat keltett "jaj, bárányhimlős!" gyermekem, de megnyugtattam a szülőket, hogy csak algéria ez. (Némelyek mégis távoztak, nem értem....)

Visszatérve ad hoc nyaralás-jellegű debreceni napjainkhoz: egyértelműen elmondható, hogy gyermekem autókhoz, buszokhoz való viszonya csak tovább teljesedett. Kis montázsom csak falatnyi illusztráció:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Az Ikarus busz, az nagyon tetszett neki. Félórát gyönyörködött benne... Na, de azért történt más is. Az aquaticum-nak nevezett fedett medenceparadicsom valóban klassz, ajánlom mindenkinek! Van bébimedence 20centis vízzel. Na, ez pont nem érdekelte. Van hatalmas medence óránként mesterséges hullámzással. Na, ez pont érdekelte! Nem engedte továbbá, hogy ráadjam a 3000 forintért vesztegetett drágaságos és biztonságos babaúszógumi-féleséget, ellenben órákig bírta volna az alant már emlegetett bugyogtatóban.

Nem olcsó mulatság egy öttagú családnak, de tényleg csudajót mókáztunk. Apája még csúszott is ama kanyargóson, sőt Anyája is nekiméreszkedett a kisebb csúszdáknak. De mivel minden nap nem lehet a fenekünket a vízben mereszteni, ezért állatságos helyen is jártunk. Méltán mondhatom, hogy a debreceni állatkert sokkal természetközelibb, mint a fővárosi és ha döglött oroszlánt akarsz látni, feltétlen gyere el!

Samuról egyértelműen elmondható, hogy baromira élvezi, ha szőrös mindenféle állatot lát. Legszívesebben begyalogolt volna a tevékhez is, az antilopnak meg még a szájába is benyúlt... Húúúú....

A csónakázótóba nem engedtem beugrani, pedig amint meglátta a vizen úszó AUTÓT!, azonnal hangos HÚÚÚÚÚÚÚÚÚ-ba kezdett...

 

 

 

 

 

 

 

Szerencsénk volt a "szállással" is. Rita mamiék debreceni lakása olyan fantasztikus kis otthon volt, ahol valóban otthon éreztük magunkat. Volt itt kérem földön fetrengés

és persze hiszti is. Ha jól emlékszem eme kép akkor készült, amikor mosogatni akart (!), de nem engedtem, hogy összepancsolja magát.

Azért vannak kedvesebb képek is ám! Például amikor Apájával a vidámparkos vasúton élvezte a kilátást, vagy amikor Anyájával a kacsán utazott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És Debrecenben bizony még az is megesett, hogy a fáradtságtól egy perc alatt - minden Bóbita és Micimackó nélkül - elaludt az én picúrom.

Debrecenből, merthogy így tartotta kedvünk - már hogy Debrecenbe menjünk, ne pedig Zamrádiba. Mer' az időjárás úgyse kedvezett volna holmi balatoni pancsolásnak, így viszont kupola alatt pezseghettünk a bugyogtatóba. További beszámolóval hamarosan jelentkezünk!

Hétvégi vendégeink remélhetőleg jól érezték magukat a nagy flancos Budapesten! :) És bár nagyon sajnálom, hogy a Minimax hajóra már nem fértünk fel, azért mégsem vagyok szomorú, mert láttunk sok csodát! A két lurkó etetett elefántot, a nagyobbik és bátrabbik még tevét és kecskét is és láttunk még cápát, majmokat, teknősbékát, zsiráfot, fókát, csupa klassz dolgot! Játszottunk, nevettünk, csúszdáztunk... szívemnek mégis az a pillanat marad a legszebb, amikor kisfiam édesen belefészkelte magát Lara ölébe esténként, meg amikor reggel egymás mellé kuporodva nézték a Minimaxot. Jó dolog a gyerek! A jó sok gyerek!

 

 

http://tv2.hu/2007-08-06/Millios_gyermekaldas_mennyibe_kerul_a_szules/

 

kéne menni nyaralni. Mer' ott sok a traktor meg kombájn. De nem oda megyünk, hanem Zamárdiba, a mi kis francia Riviéránkra - és hogy legyen mezőgazdasági eszköz is, visszük a traktort, pótkocsistul.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A traktor egyébként mai szerzemény. Rossmann-os bevásárlásunk alkalmával Fiam hangos Húúúúúúú-val vette észre eme a járművet, majd tovább huhogott - aki ismeri, tudja, hogy ő biza így fejezi ki heves izgalmát valami iránt - nekem tehát nem maradt más választásom: betettem a kosárba a szerzeményt. (Apája szerint óriási hibát követtem el ezzel, mert mostantól mindent meg akar vetetni, ami "Húúúúúú".) Hazatérve csemetém egy egész órán át bámulta az ő traktorját. Minden apró porcikáját megcsodálta. Bámulatos, hogy már itt tartunk fejlődésileg. Nemrég még lekötni sem lehetett 5 percnél tovább semmivel, most pedig szerelembe esik egy traktorral. Meg velem. Napok óta olyan Anyás az én Kisfiam. Ma például reggel, délben és este is együtt heverésztünk - ő rajtam - hol az ágyban, hol a földön és csak bámultuk, hogyan rajzol lepkét a gyertya a plafonra... Mindeközben valami édes Samunyelven egész mondatokban beszél. Egészen kivehető volt már a "Megy a busz." című tőmondat. Persze csak én tudtam kivenni, Apája nem. Müller Péter írta a minap, hogy a férfiak amúgy is süketek és értetlenek. Nem értik a gyerekek és a nők nyelvét...

Bekövetkezett hát. Tudtam, hogy el fog jönni a pillanat, de mindig reménykedtem, hogy nem most...

Kiskorú R-Z. Sámuel nekirugaszkodott és a lejtő aljában,

féktelen száguldást követően motorjával felbukott.

2007. augusztus 1.

A szájából ömlik a vér, az arca tiszta homokos sár és sír, nagyon sír. Próbálom törölgetni, hogy lássam mi a baj, de nem engedi. Csak hosszú percek után nyugodhatok meg, hogy csak elharapta a szájacskáját és az vérzett ennyire, az állán csak egy cseppnyi horzsolás - már-már szexis - de mintha a fogacskájából hiányozna egy icicpici darab... Itthoni tüzetesebb vizsgálódás után még mindig nem tudom biztosan, hogy lett-e valami baja a fognak és éppen mély lelki válságba kerülnék abbéli tudatban, hogy rossz anyaként engedtem fiamat száguldozni és egy életre megpecsételtem azzal, hogy csorba lett a foga - amikor Uram jó nagyot nevetve a telefonba csak ennyit mond: "Ugyan már, csak egy tejfog!" Végülis gyerekemnek semmi baja, döcögve kacag azóta is és szerintem csak én látom picikét csorbának a fogat, de csakis egészen közelről. Lehet, hogy nem is most lett az?

Hogy miért a világ legszebb dolga Anyának lenni? Képzeld csak el, hogy gyermeked szívszorongató sírására rohansz be szobájába, kikapod a kiságyból és magadhoz öleled megnyugtatóan. Ő szorítja átkarolva nyakad, szipog még egy kicsit, de egyre rendezettebben veszi újra a levegőt. Csend lesz, a fájdalom elillan, csak maradtok Ti ketten egymást ölelve. Aztán lefekszetek, arcotok egymással szemben. Ő néz a szemedbe, Te rámosolyodsz és cserébe megkapod a világ legszebb, leggyönyörűbb adományát: gyermeked visszamosolyog. Mintha nem is evilági dolgok lennének ezek. Olyan angyali, olyan szép volt a pillanat, hogy el kellett Nektek meséljem.

Egyébként ma délelőtt valahová nagyon igyekezett az én kis angyalom. Hát íme, itt értem utól:

Eszembe jut Vujity Tvrtko barátom, amikor elmesélte, hogy ezeket a gyilkos műanyag vacakokat, amikért az ő gyerekei is odavannak - na szóval ezeket a bizonyos motorokat még Amerikába is el kellett vinniük, mert a srácok követelték. Az óceánon túl meg az ámerikánoszok csak skubiztak, hogy ez meg mi a szösz? Ők ilyet még nem láttak, Benji és Barnabás pedig csak tépett a motorral ezerrel.

Ekkor még nem tudtam, hogy egyszer eljön a mi időnk is. Hát itt van. Motor nélkül sehova. Emiatt adódnak problémáink:

ad. 1. Gyermekemnek még halvány dunsztja sincs a közlekedés veszélyeiről, ennek megfelelően az úttest és járda fogalmáról sem - ergó megy amerre lát, én meg rohanok szívdobogva utána.

ad. 2. Ezer fokban nem adok Samura cipőt, így bizony néha a nagylábujj bőrrétege bánja, hogy egyszer egyszer merészebbet fékez.

ad. 3. Felfedezte gazfickóm a lejtő szépségét és ha talál egyet, na akkor azon nem egyszer, nem kétszer, hanem legalább ötvenszer le kell száguldani.

Még jó, hogy a kormányt csak a végén engedi el...

 

Ennyit várni egy nyavalyás fogra, hát ez már aztán tényleg túlzás. A 13. alsó szemfog csak nem akarja áttörni Fiam ínyét és ezt szegénykém meg is sínyli. Vagy négy hete jön már ez a galád fogacska, de ma hajnalra már elértük azt a pontot, hogy úgy türemkedik a fogágyból, mint az Etna, de a csúcsa még az íny alatt feszeng. Akkor Kedves Felnőtt, most képzeld csak el, mit él át ez a gyerök! Már az Amerikából kapott tutizsibbasztó zselét is bevetettem, pedig ezt még magamnak se szívesen... Mert ugye paraanya mindent először magán próbál ki - és ha ominózus zselé (név a szerkesztőségben) mikronnyi adagja mínusz másodperc alatt érzéketlenné zsibbasztja a számat, akkor vajon mit érez egy másfél éves?  Remélhetőleg nem fájdalmat... Mert abból neki szerintem már elege van, én pedig vissza akarom kapni boldog, kiegyensúyozott, rosszcsont gyermekem, aki nem nyüsszög, nem jajgat, nem szenved. Íme egy jobb pillanat, rendezői bal oldalt a hármas még ki nem bújt fog a bűnös!

 

Azt tudom, hogy egy valamiben tökéletesen egyetértettünk Jó Nagy Urammal. Mégpedig, hogy a gyereket visszük babaúszni. Hát nem vittük. Mert  amikor mentünk volna, ekcémás lett és köztudomású, hogy ekcémás gyereket nem viszünk vízbe, mert még inkább kiszárad a bőre és az nem jó. Ekcéma azóta elmúlt és babaúszás ide vagy oda, Samu megveszik a vízért és hasast ugrik a kismedencébe bátran, legyen akármilyen hideg a tartalma. Hétvégén Rita maminál nagyvízhez is volt szerencsénk és fiam bizony ráérzett az ízére. Persze szép fokozatosan barátkozott meg a sok és mély vízzel, de azt hiszem beleszeretett!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csak azt viselte egy kicsit megszeppenve, hogy Apája megdobálta Keresztapáját vízibombákkal.

Két napja megy ez már és csakis a melegre tudom fogni. Édes csemetém hajnali 4-kor kel és kukorékol. Drága Apája próbálkozik mindenféleképpen visszaaltatni, csekély eséllyel. Édesek, mert legalább engem hagynak pihenni, de 6-kor felváltom Uramat és hamar feladom. Ma még azt a szörnyűséget is elkövettem, hogy beraktam a videóba a Teletubbie-k egy részét. Samu kacagva nézte rendületlenül - közben babapiskótát majszolt.

Eheti kérdésünk: vajon belefér-e egy egész babapiskóta egy másfél éves gyerek szájába?

Szóval nem úgy tűnik éppen gyermekem, mint aki fáradt. Mondjuk dög meleg van és én sem maradok meg sokáig az ágyban, mert csak saját levemben főlök. Apája mindenesetre elmenekült itthonról, mintsem, hogy a Teletubbie-kat hallgassa. Egyébként egész különös. Megnéztem volna Kautzky Armand arcát, amikor narrálta...

Íme néhány friss fotó: Samu és Levihaver ébredés után. 

Az elmúlt időszak elég pezsgőre sikeredett. Voltunk Ili maminál Dombóváron, ahol drága fiam azzal rémisztgetett minket, hogy fejest ugrik a miniszökőkútba.

Beleszeretett egy nagy- és egy kislányba! A nagy - bizonyos Lara nevű tündérbogár, a kicsi pedig Jázmin, a csodavirágszál! Az egyik fogadott, a másik igazi rokon, de mindketten elbűvölték lágyszívű csajozós fiamat. A picike szegény nem úszta meg a Samu nevű úthengert... 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kutyázás is volt ezerrel. Milyen bátor a gyermek - amíg én rettegek még egy szelíd husky-tól is, addig ő elvetemülten huzogatja az eb nyelvét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A másikra meg egész egyszerűen ráheveredik a kutya melegben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igazi szülinapi partyn is voltunk egy király hotelben, ahol Samut a legkevésbé sem érdekelte maga az ünnepelt, sem pedig az ünnepség. Bezzeg a golfautó, meg vízesés...! Na, azok köllöttek!

Köszöntelek! Csak a vége más, de ez itt ugyanaz! Samu blogja újult erővel életre kél, remélehetőleg zökkenőmentesen!

Kutyajó dolog, ha valakinek van kutyája. Nékem sose volt, de akartam nagyon, arra emlékszem. Egészen a hisztis dühkitörésig is folyamodtam valami lovasnapon, ahol egy eladó dalmatakölyökért vertem ki a balhét. De mivel sosem laktunk kertesben, kutya se lett. Így is fel lehet nőni, amondó vagyok. De hogy Samu mennyire odavan a kutyákért, hát ezt megdöbbent. Ugye van a Gina, az óriás kopó, aki már öregecske és mindent megenged, aztán ott a szomszédé, a Molly, aki pici is, érdekes is, jól lehet dögönyözni. Erzsi néni Lacikája - csivava-tacskó keverék - na, az mindent visz! De Samu vele is jól szórakozik. Ma pedig még üzletet is kötött, asszem egy bolognese-re. A fagyisnál csücsülve egész egyszerűen felajánlotta tűzoltóautóját a néninek és cseréltek. Kapott egy pórázt, kutyával és boldog volt. Kár, hogy nem ilyen egyszerű a dolog...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aki ismeri, jól tudja, hogy a merengés nem tartozik gyermekem kedvelt tevékenységei közé. Gyakorlatilag szinte sosem ül a fenekén, nemhogy nézne mozdulatlanul egy pontra. Valahogy így lett kódolva. Valaki tett bele egy "sose le nem merülő" elemet, így alvásidejét kivéve turbó fokozaton cikázik lakásban, játszótéren, parkban, akárhol... Talán csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, amikor kakaója mellé a Thomas, a gőzmozdony című DVD-t tálalom vagy a Szezám utca megy a Minimaxon. Ezek néha hatásosak. Egyszer egy héten viszont megtörik az átok. Minden szerdán este, azonos időben az én drága Fiam hipnózisba kerül. Megbabonázva leül a padlóra kikészített párnácskájára és röpke 8 percig bámulja a televíziót. Nem mozdul. Levegőt is alig vesz. Történhet körülötte bármi, a fejem tetejére is állhatok - ő delejezve csak néz. Nézi a skandináv lottósorsolást. Már akkor gyűlöltem ezt a műsort, amikor szerkesztettem az Aktívot és szerdánként emiatt a műsor miatt kezdtünk később, rengeteg nézőt veszítve el ezáltal. De most szeretem a skandináv lottósorsolást. Nem hiszem, hogy Klausmann Viktor van ilyen hatással Samura, azt sem gondolom, hogy a néha feltűnő idióta rénszarvas lenne a megoldás kulcsa.... Nem tudom. De mindegy is. Sőt, azt hiszem édesanyám tanácsára jövő szerdán felveszem a műsort, aztán utána is, meg utána is. Jól fog még az jönni!

Az Autó-motor című újságról évtizedes emlékeim vannak. Ugyanis édesapám is rendszeresen olvasta, sőt gyűjtötte is! A halomban álló Autó-motor példányszámok látványát nehéz elfelejteni. Az Uram persze dettó ilyen, az éjjeliszekrény alapfelszereltségébe beletartozik az aktuális havi szám. És mivel mi rendszeresen hancúrozunk Fiammal az ágyon, ezt az újságot mindig megtalálja és lelkesen olvassa. Ez a videó már azután készült, hogy kiveséztük a Bimota nevű motor alkatrészeit.

 

Már nem most volt, amikor is az interneten egy olyan srácra bukkantam, aki eszméletlen tuti fotókat készít - így esett, hogy forgattam is vele a Babavilágba, sőt megígértem magamnak, hogy elcipelem a fiúkat is. Hát eljött az ideje! Mutatom is szövegelés helyett:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

www.1point4.hu

Amíg az előző postot megírtam, Gyermekem álomba ringatta magát. Én ugyanis úgy szoktam, hogy rövid Bóbita, Édes Álmot és Erdő, erdő után - esetleg még jöhet a Mély erdőn ibolyavirág, vagy az A Csitári hegyek alatt... - beteszem az ágyikójába és elköszönök. Ő még szöszöl, beszélget Csabival (víziló), Fülessel meg a Macival, aztán elalszik. Íme. Az állatokat ahogy látom módszeresen kihajította most az ágyból.

Közeledünk a 17. hónap felé - így hát jöjjön egy kis összegzés jelenlegi tudáshalmazunkból! Életkori sajátosság lehet, hogy Pocak (apja szavaival élve: Petit Pocak) mindent utánoz:

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy kicsit tudományosabban: ügyesen közlekedik a lépcsőn, de lusta; kiválóan táncol ritmusra, talán ehhez kapcsolódóan: ügyesen csajozik:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szókincse jelenleg az autó, labda, Anya és Apa szavakra korlátozódik és ezeket is sajátos formában artikulálja, gyakorlatilag csak én értem, de sebaj! Ha úgy tartja kedve, rettentően segítőkész:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De mindennél jobban érdeklik a különböző műszaki ketyerék és játékok. Meg a tricikli!

A játszóterezés érdekes dolog. A kedvencem, amikor nagymamák oktatnak ki, hogy nem kéne hagynom, hogy a gyerekem botot vegyen a kezébe, mert életveszélyes... Azért vagyok mellette, nem? Aztán van a dobozos sörrel, cigivel padon ücsörgő, szarok bele típus. Na ez a kedvencem. Lábával tologatja alig párhónaposát, néha még hamu is jut a takaróra, másik gyermeke pedig üvölt a hintából, hogy "Anya! Lökj meg!". Ő meg csak hümmög és pletyózik a szomszéd asszonnyal, aki meg a hiper-szuper homokvárat építő ősanya-típus. Ő tündéri, mert a gyerekemet is bármikor beveszi a játékba... Igaz, gyermekem mínusz másodperc alatt megsemmisíti a várat, erre meg az ő kölke kerül hisztérikus állapotba. De ősanya nem lesz ideges, épít 6 másodperc alatt egy másik várat. Meg kell tanulnom játszóteres anyának lenni. A szocializálódás időszakában inkább csak szemlélek. Persze van egy-két anya, akivel szót is váltok, de ha jól látom ők sem abból a fajtából valók, akik napi 6-8 órát töltenek a homokozó mellett ücsörögve. Persze Samu sem az a kimondott homokozós típus! Ő inkább rohan, biciklit szerel, bottal kardozik, nagyfiút kerget, motorozik. Jön, megy, intézkedik egyfolytában!

Vannak ugyebár mindenféle-fajta babanaptárak és naplók, amelyekbe pontosan lehet vezetni porontyunk mozgás- és egyéb fejlődésének állomásait. Namármost, én a trehány anyák körébe tartozom. Elfelejtettem ugyanis beírni, hogy mikor is bújt ki Samu nyolcadik foga, azt se regisztráltam pontosan, hogy mikor kezdett járni (valahogy olyan gyorsan történt az egész és különben is, nem köthető egy konkrét naphoz) és azt sem jegyeztem meg, hogy mikor pisilt először bilibe. Csak azt tudom, hogy nagyon korán - úgy kb. 13 hónapos korában játszadozott lelkesen a bilivel és esténként gyakran abba pisilt, mikor meztelenül cikázott a lakásban és rájött az inger. Aztán valahogy leszokott a dologról. Tegnap viszont hosszú percekig trónolt csak úgy, minden eredmény nélkül, ma pedig...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma pedig kérem, nagy dolgot alkotott! Oda bele! Hipp-hopp, gyorsan frissen! Volt itt kérem örömtánc és ünnepélyes wc-lehúzás. És ha nem lenne ez a blog, valószínűleg a jövőben ennek se tudnám a dátumát. Dolga végeztével Möszijő így alszik éppen most:

Mínusz kilencvenezer. Ez a mai egyenlegem. Gondolj csak bele: felöltözöl, felöltözteted a gyereket is - ebben a melegben ez nagy feladat - és már éppen indulnál kifelé az ajtón, de gyorsan visszaszaladsz a csekkekért - mert hát ugye postára indultatok - de csekkek sehol. Pedig megesküdnél, hogy oda tetted a konyhaszekrényre, ahová eddig is szoktad, sőt most még a pénzt is mellédugtad. Gyereket visszatereled a lépcsőfordulóból és vad keresésbe kezdesz. Gyerek persze nem ért semmit, azt sem, hogy Anyája fél óra múlva miért rogy le sírva a székre. Aztán látja Anyáját szekrényt eltolni, asztal alá bemászni, vadul cikázni fel-alá a lakásban és újra sírni. És jön és vigasztal. Még Apja kártyáját is előveszi - na ez teszi be a kiskaput - mondd, Fiam! Azt gondolod, hogy a világ egy nagy szerencsejáték??? Apája sokszor hiszi ezt. Nekem ma nem volt szerencsém. Hogy egy besurranó tolvaj volt-e a ludas vagy a sors játszadozik velem ily furcsa tréfát, nem tudom.

A rajzos önkifejezés az nagyon megy. Az egész családnak. Merthogy Samu előszeretettel kéri Apáját, hogy rajzoljon neki: autót, biciklit, motort; Anyáját meg hogy virágot, lepkét, szivecskét. Néha becsúszik egy-egy Samu is:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyébként ő is kíválóan alkot, csak egy kicsit hosszú lett az a videó, amely megörökítette az etetőszék rózsaszín filccel való átfestését, úgyhogy nem tudom feltöltetni, de aki vizuális típus, csak képzelje el bátran!

Engedtessék meg nekem egy régebbi videó feltöltése. Majálisoztunk pestiesen ugyanis, amikor drága Fiam kéz- és lábmozdulataival, valamint ütemes ugrálásával Apája nyakában egyértelmű jelét adta annak, hogy hallgassuk csak a cigánymuzsikát, ne menjünk má' sehová. Íme:

 

Ez a kép magáért beszél. Ha valaki nem ismerné az én drága, egyetlen fiamat - hát itten van, ez a fotó mindent elmond habitusáról, a világhoz és Anyájához való viszonyáról. Egyszerűen csak zsiványnak tituláltam múltkorában is, mert gyakorlatilag módszeresen követ el merényleteket ellenem, kezdve a hűtőszekrény kipakolásától, az előszoba eláztatásán át, a járókelők nyakába való kőhajigálásig. Ez van. Szeretem!

Pici kora óta keresztbe rakja a lábát - akár babakocsiban, akár autósülésben, akár a kanapén - és ezáltal baromira mókás jeleneteket tud produkálni. Már látom, hogy egy vérbeli pasi az én gyermekem! Íme a bizonyíték: kakaózás és tévénézés:

Mekkora közhely, de tényleg röpül az idő. Sajtómunkásból egyik pillanatról a másikra váltam Anyává. Éppen jókor. Azóta is áldom a pillanatát a sorsnak, hogy így intézte el a dolgokat. Samu ma lelkesen mutogatta Julia Roberts kerek pocakját az újságban. Így hát leültünk - egymással szemben, ő az én térdemen - kedvenc pozíciónkba és belekezdtünk a nagy hasmutogatásba. Én magyaráztam, hogy nemrég még bent volt Anyája pocakjában - itt ni és jól össze voltunk kötve az ő kis köldöke által. Erre ő is mutatja pocakját, hogy van benne valami. Persze. A vacsora. Mondom. Kacag. Értheti? Hát így társalkodunk mi ketten az élet tényleg nagy dolgairól, az idő meg röpül. Ezt a videót alig pár hónapja készítettem. Január volt és épphogy csak megtette az első lépéseket!



Egy fotó is azokból az időkből: rumostea után!

Apukája gyakran nézi az Orange County Choppers című sorozatot!

Videó Nektek!

 

Castingon voltunk, nem is akármilyenen! Pampers pelenka reklámfilmjéhez keresnek babákat és ma már a második körbe hívtak minket. 400-ból mindösszesen 22 gyerkőcöt. Nem fűztem soha nagy reményeket semmilyen válogatáshoz - nem is jártam a gyerekkel ilyenekre, de ha már múltkor véletlenül elmentünk és még tovább is jutottunk, hát kiváncsian vártam a mai alkalmat. Röpke fél percig tartott. Az én helyes, mosolygós fiamtól azt várták volna el, hogy üssön és rúgjon. Na már most: ő se nem üt, se nem rúg és nem is ismeri az ezekhez kapcsolódó vezényszavakat. Ellenben ad puszit, dob puszit, még pacsit is ad és bájosan megmutatja a játékon, hogy melyik Füles, Micimackó vagy Tigris. Ez nem kellett. Ütni és rúgni kellett volna... Gondolom egy elborult elméjű, gyermektelen reklámfilmrendező karatézó pelusos gyerkeket álmodott magának. Hát nekem olyan nincs. Ellenben van egy boldog, mosolygós, easy riderem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Életem meghatározó élményei kapcsolódnak a Gunaras-fürdői gyermekmedencéhez, na! Mert hát vagy szeret a gyerek pancsolni vagy nem. Samu a szeret kategória. Sőt! Ő az imád és ki sem száll belőle napestig-kategória. Így esett, hogy a csütörtöki bababuliban is leginkább a kismedence érdekelte, no meg a nagylányok. Elképedve fogtam a fejem és magamba roskadva gondoltam bele jövőmbe... Gyermekem ugyanis már most lelkesen paskolja a lányok combját, sőt mi több: slaggal locsolja őket. Őket, akik sikítva adják alá

lovat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze ennek örül egy Anya, mármint annak, hogy gyermeke  csudaklasszul érzi magát - el is határozza hazafelé úton, hogy költözni kell, nincs mese. Gyereknek szüksége van a talpalatnyi zöldre. Persze a kijózanító hazatérés és elgondolkodás után körvonalazódik, hogy messze még a költözés. Anyája így hát projektbe fog és kismedencét szerez a nagyvárosi lakás erkélyére, meg körbebambuszoztatja Jó Nagy Urával az egész loggiát. Gyermek meg önfeledten boldog. Igaz: nincs idősebb csajszi, cuki combokkal, se kerti csap. De az övé.

Az egyedül evés szerintem mérföldkő. Ma úgy érzem, még távolabb kerültünk ettől... De megengedő Anya lévén hagyom fiam kreativitását a vacsoránál is kibontakozni, majd a bölcsiben (mert megy a Samu szeptembertől, biza!)úgyis látni fogja, hogy csinálják a nagyok!

Megígértem, itt van hát!

Még nem is írtam arról, hogy miket tud az én nagyfiam! Először is, amit ma tanultunk: mutatja két kis ujjocskájával, hogy milyen pici a pici - azt, hogy milyen nagy a nagy, már láthattátok a "Milyen nagy a daru?" című posztban. Megtanult puszit dobni - hát ez valami édes! - tökélyre fejlesztette a "húúú, de büdös" - arckifejezést,  a csókolózás tudományát anyájával, a kanapén ugrabugrálást apájával (erről majd teszek fel videót is). Segítőkész és baromira empatikus, ha azt látja, hogy valaki szomorú és vigasztalásra szorul. Imád felmászni mindenre, ezáltal rettegésbe kényszeríteni hozzátartozóit. Próbálkozik egyedül enni - anyája ezt tegnap kifejezetten értékelte a lencsefőzeléknél. Az uzsonnánál ez viszont maga a főnyeremény:

örül a gyermek, amikor átveszi a kormányzást! Csak hogy lássátok!

Szerintem már az anyaméhben leosztják a szerepeket. Teljesen biztos, hogy Samu - miközben 9 hónapig lógatta lábát a magzatvízben - már a pocakban tekerte a kormányt. Csak mondjuk nem egy autóét, hanem egy hajóét. Így hát amikor Anyája elindul kisfiával, ráadásul autóval mennének - kezdetnek adódik mindig egy kis lelkizés. Samu ugyanis, amint meglátja ezüst csodánkat, pilláit csapkodva rámmereszti hatalmas szemeit és delejezve kérdi: "Anya, ugya kormányozhatok?". Megerősítésképpen kezével mímeli is a mozdulatot. Anyája viszont siet és megígéri, hogy majd ha hazaér a csapat, övé lesz a kormány. Szomorú szemű gyermekem búsan elfoglalja gyerekülését és sóvárogva nézi anyáját. Nem szól, de látom, hogy mire vágyik. Nehezíti a helyzetet, hogy az út hosszú, sok a ki-beszállás és gyermek minden alkalommal bepróbálkozik. Anyája pedig egyszer aztán enged. És akkor földöntúli boldogsággal, egész különös hangarzenál hagyja el gyermek száját. Boldog és szárnyal! Most ő kormányoz! És villog és dudál és ablakot töröl... Ezúton köszönöm a Váci úti Tesco-nak, hogy már a bejáratnál megnehezíti a helyzetemet! :)

Az udvarunkon áll két daru. Építkeznek amióta itt lakunk (úgy két éve) és még fognak is legalább két évig. Ebből adódóan fejlődő gyermekem beszédében első szavaknak várhatóak a következők: daru, markoló, betonkeverő. Addig is:

Az úgy van, hogy Samu először figyel. Néhol napokig. Aztán egyszercsak Anyája legnagyobb döbbenetére kinyitja a CD-tokot, kiveszi a lemezt, megkörnyékezi a gépházat, megnyomja a megfelelő gombot, beteszi a CD-lemezt (természetesen a jó oldalával), aztán becsukja. Ezután pedig büszkén és kérdően néz anyájára, hogy akkor most tessék lejátszani! Ezt nem hiszem el...

van. Elcipelem a gyereket forgatni. Én dolgozok, ő jól érzi magát. Mégis egyfolytabán azon tépem magam, hogy jól van-e így? Jó-e, hogy Samu frankón tud svenkelni már egy profi kamerával, tudja hol van a kereső meg a vario és természtesnek veszi, hogy a vágószoba monitorján saját magát látja futkározni. Járok én is játszótérre vele, mint a normális anyukák, csak nem minden nap. Még egy kis kínai motort is kapott, mint a többi gyerek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De ha kamerát lát, mindent eldob. Megfertőztem. Jaj nekem.

 

 

 

 

 

 

Kimondta. Apa is hallotta! Reggel az ágyából hívott magához, aztán napközben többször is, lehetőség szerint egymás után mindjárt kétszer: "Anya, Anya!". Talán nyomatékosítani akarja, vagy gyakorolja Édesem. Gyereknapi képekkel még tartozom. Samu Anyájával:

Biciklimániás gyermekem vidéken töltött rövid ideje, maga volt számára a földi paradicsom!

Büszkén ölelgette a kerti csapot..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 és a dédszülőket...

 

Itt Anyahajó!

Ez itt meg egy próba, hogy végre beteljesítsem a szinte lehetetlent és rendszeresen blogot vezessek.

Annak, aki a legfontosabb!